Kezdőlap
Kezdőlap
Imi, arany, Laci, ezüst Szerbiából Nyomtatás E-mail
Írta: ember   
2021. szeptember 06.
A szerbiai Golden Glove nemzetközi versenyen szereplő magyar csapat két DVSC-s tagja, Ifj. Bernáth László és Bernáth Imre is kiválóan bokszolt az elmúlt napokban. Imike nyert a vasárnapi döntőben is (TKO-zott az első menetben), míg Laci szintén az aranyért küzdve véleményes számolások után kapott ki - addig vezetett. Szabó Titusz edző a helyszínen dolgozott mind velük, mind a teljes magyar csapattal.


Tovább...
 
Golden Glove: Bernáth László megküzdött a sikerért Nyomtatás E-mail
Írta: ember   
2021. szeptember 03.
Míg egy nappal ezelőtt Bernáth Imre parádés boksszal, addig ifj. Bernáth László ma, vagyis pénteken szoros, nagy csatában győzött a DVSC-s bunyósok közül a szerbiai Golden Glove nemzetközi versenyen. Mindketten döntősök és vasárnap vívnak az aranyért.

Ahogyan Szabó Titusz edző értesített minket Szabadkáról, Laci az első menetben bokszolt a legjobban, ez egyértelműen az övé volt, majd a másodikban ellenfelét megintették tarkóütéseiért. A harmadik etap volt talán a legkiélezettebb, de végül pontozással a magyar fiút látták jobbnak a bírák. Ezért a nyertes meccsért nagyon meg kellett dolgoznia Lacinak az ukrán riválissal szemben, ám bízunk benne, hogy mind ő, mind Imi vasárnap még egy lapáttal rá tud tenni az eddigiekre!

A fotón Szabó Titusz és ifj. Bernáth László látható.
Tovább...
 
Golden Glove: Bernáth Imre nagyot alkotott Nyomtatás E-mail
Írta: ember   
2021. szeptember 03.
Ahogyan a helyszínen a válogatott ificsapattal dolgozó Szabó Titusz tréner elmondta, szerinte parádés bunyóval nyert pontozással Bernáth Imre csütörtökön a szerbiai tornán. Nézők és más nemzetek sportolói is gratuláltak neki. "Akár a legtechnikásabb versenyző különdíját is megérdemelné" - tette hozzá Titusz.

Ifj. Bernáth László pénteken elődöntőzik, ő is egy ukránnal. Vasárnap döntők. Remélhetően két DVSC-sel is! 

(A fotó egy korábbi DVSC-s programon készült Imiről és Laciról.)
Tovább...
 
Hárman képviselik a DVSC egyesületét Szerbiában Nyomtatás E-mail
Írta: ember   
2021. szeptember 01.
Bernáth
Imre 48, míg Bernáth László (az ifjabb) 52 kilóban versenyez Szerbiában a nemzetközi Golden Gloves viadalon. A magyar ifiválogatott csapat edzői között pedig ott találjuk Szabó Tituszt is, vagyis két versenyzőnknek és trénerünknek szoríthatunk a napokban. A versenyről szerdán kapunk sorsolást, akkor kiderül, mikor, ki ellen kezdenek a srácok.
Tovább...
 
Továbbá...
  • Az oroszok bírják az ütéseket, ám Hamar és Zsigó adott nekik rendesen
  • Happy birthday: Lajos bá!
  • Nagyváradról is több jó meccsel tértünk haza
  • Serdülő Eb: Szilágyi Dominika rutint kell szerezzen
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Eredmények 41 - 48 / 3907
© 2007 dvscboxing.hu
E-mail: [email protected]
Joomla egy nyílt forráskódú rendszer, mely a GNU/GPL Licensz alatt áll.
Joomla Templates and Joomla Web Sites