Kezdőlap
Kezdőlap
Hétvégén Egerben - de nem a Bornemisszán Nyomtatás E-mail
Írta: ember   
2020. március 02.
A hírek szerint valamikor nyáron rendezik meg az amúgy szokásosan év eleji Bornemissza emlékversenyt Egerben, amely nemzetközi lesz - hagyományosan. Ám, hogy addig se maradjon bunyó nélkül a sok fiatal, 2020. március 6-7-én, vagyis pénteken és szombaton csak magyar versenyzők számára egy tornát rendeznek a hevesi megyeszékhelyen. A DVSC is ott lesz pár bokszolóval. Részletek később! (A fotó a 2019-es Bornemisszán készült.)
Tovább...
 
Bernáth Attila akár már most olimpikon lenne Nyomtatás E-mail
Írta: ember   
2020. március 01.
Bernáth Attila itthon és nemzetközi szinten is letette már a névjegyét. Az 52 kg-ba még éppen beleszokóban lévő 20 éves bunyós mindent az olimpia mögé sorol, s ha módja nyílik rá még idén tavasszal élni akar az általa remélt lehetőséggel – ha elviszik a kvalifikációs tornák egyikére. Ám 2024-ben, Párizsban már mindenképp ott szeretne lenni az ötkarikás játékokon. A DVSC-ben nevelkedett, aztán volt egy kis kitérője, de 2020 elejétől ismét klubunk igazolt bokszolója. Edzője azonban továbbra is Salánki László marad, akivel sikeres párost alkotnak már sok éve.

Részletek a teljes anyagban...



Tovább...
 
Gyere be hozzánk, s maradj is itt! Nyomtatás E-mail
Írta: ember   
2020. február 27.
Új időszámításunk van! Egységesen 17 órától kezdődnek az edzések a haladóknak (versenyzőknek) Debrecenben (EURO Baptista Gimnázium, Angyalföld tér 7.) és Hajdúhadházon (Kazinczy u. 1.) is. Hadházon előtte 16 órától a kezdőknek külön gyakorlást tartunk, A debreceni hobbisták pedig 18.30-tól követik a versenyzőket. 

Hangulatos, jól felszerelt termeinkben edzőink átadják akár az alapokat, akár a későbbi csiszolást elvégzik a már haladókon, Versenyzőket képez ki a DVSC bokszklub, mindkét helyszínen tornákat is rendez klubunk rendszeresen, a hobbistáknak pedig a legjobb kardió edzést biztosítja, amitől az ép lélek mellé ép testet is kialakíthatsz nálunk!

Várjuk új érdeklődőinket! Hívjatok minket: 06703694540 (Szabó Titusz edző) Vagy írjatok: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges !
Tovább...
 
Énekes: Komjáthi András aranyérmes Nyomtatás E-mail
Írta: ember   
2020. február 16.
Komjáthi
András (a csapatfotón bal szélen) a szombati döntőben is nyert, így a dobogó legfelső fokára állhatott fel az Énekes István Ifjúsági Ökölvívó Emlékversenyen. Öccse, Norbert (a fotón középen) a bronzérmet vehette át (64 kg). További képek a Facebookon, katt IDE !

A 75 kg-osok között Pusoma Gyula (TAS) ellen Bandi ezúttal egészen jól bokszolta azt, amit edzőjével megbeszéltek. Szabó Titusz szerint szépen elfárasztotta ellenfelét a végére, és kimondottan összeszedetten öklözött. A rivális a záró menetre már el is fáradt Bandi erős ostromai hatására, és végül rászámoltak, kétszer is, majd TKO-val véget ért a meccs, idő előtt. Ezzel A DVSC bokszolója aranyérmet szerzett. Gratulálunk, Bandi!

Meg kell említeni még, hogy a hajdúböszörményiektől Homen Péter (a közös fotón jobb szélen) is megnyerte a maga súlycsosportját, ő a 81 kg-osok között diadalmaskodott. Neki is jár a nagy taps!

A DVSC tehát a kéttagú különítményével egy első és egy harmadik helyet hozott haza.
Tovább...
 
<< Első < Előző 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Következő > Utolsó >>

Eredmények 97 - 104 / 3828
© 2007 dvscboxing.hu
E-mail: [email protected]
Joomla egy nyílt forráskódú rendszer, mely a GNU/GPL Licensz alatt áll.
Joomla Templates and Joomla Web Sites