Kezdőlap arrow Kezdőlap arrow Újabb sikerével a 4 között Nagy Angi az Eb-n
Újabb sikerével a 4 között Nagy Angi az Eb-n Nyomtatás E-mail
Írta: Kopi   
2017. július 05.
Image
A horvát lány után a fehérorosz sem állt meg Nagy Angélával, a DVSC ifi 57 kilós bunyósával szemben a szófiai korosztályos Európa-bajnokságon. Ezúttal TKO sikert aratott a fiatal hajdúhadházi lány, amivel már érmes, hiszen a legjobb 4 közé verekedte magát. Csütörtökön koszovói vetélytárssal néz szembe a szombati döntőbe kerülésért. Hajrá, Angi!

Nagy Angéla (HUN) - Ulyana Yesipenka (BLR) TKO

Salánki László: - Láttam előző nap a fehérorosz lányt, amikor jól bunyózott az ír ellen. Ma az volt a taktikánk, hogy Angi megpróbálja az elejétől kezdve nyomás alatt tartani, de ha esetleg ez nem jön be, akkor majd menet közben váltunk. Ám nem volt rá szükség, hiszen sikerült a taktika. Az elején már megfogta fejen Angi az ellenfelet, akire számoltak. Később testen is úgy találta el a másikat Angi, hogy ismét rászámoltak, majd leléptették. Angi nagy elszántsággal, de tiszta fejjel ment be a ringbe, ahogyan tegnap is. Ez is kellett  sikerhez.

Csütörtökön Donjeta Sadikuval, egy koszovói bokszolóval csap össze Angi, tét a döntőbe kerülés.

Nagyon szurkolunk érted, Angi!

Simon Evelin is szorítóba lép holnap, ő a 4 közé kerülésért az olasz Giulia Alotával csap össze. Evelinnek is szurkolunk!
 
© 2007 dvscboxing.hu
E-mail: szerkesztoseg@dvscboxing.hu
Joomla egy nyílt forráskódú rendszer, mely a GNU/GPL Licensz alatt áll.
Joomla Templates and Joomla Web Sites