Kezdőlap arrow Kezdőlap arrow Kalucza Norbi a cseheknek is bizonyítani akar!
Kalucza Norbi a cseheknek is bizonyítani akar! Nyomtatás E-mail
Írta: zoli   
2007. október 29.
Image
Kalucza Norbi a Bocskai-emlékversenyen elért gyõzelme után szombaton már Csehországban lép a kötelek közé, ahol a Brno együttesének tagjaként egy orosz bunyóssal néz majd farkasszemet. - Gratulálok a Bocskain aratott sikeredhez!

- Köszönöm szépen, nagyon kemény találkozó volt, a török fiú jött elõre, mint a veszedelem. Nem volt könny? dolgom, sokkal jobb lett volna, ha az elõdöntõben a szlovák Parlagi kiáll ellenem, mert akkor már be lettem volna melegedve – válaszolt bajnokunk.

- Azt mondták, a szlovák elkésett, bár olyat is lehetett hallani, hogy ott volt a csarnokban, csak nem mert kiállni ellened.

- Persze, hogy ott volt, hiszen láttam. Csak nem akart velem bokszolni, mert elõzõleg már háromszor is legyõztem. Kár, hogy nem tudtunk összecsapni, hiszen tapasztalatszerzés szempontjából is jó lett volna.

- Térjünk vissza a török elleni döntõre.

- Mint mondtam, kõkemény bunyó volt, rengeteget kellett táncolnom, hogy kifárasszam. Ha megállok, s belemegyek a verekedésbe, valószín?leg bedarált volna. Nagyon kemény ütései voltak, fizikálisan jelenleg még jobb volt nálam.

- Persze, látszott a különbség, de ez a fickó már 28 esztendõs, több mint öt éve szerepel az 54 kilogrammban, sok nagy csata van a háta mögött.

- Igen, éreztem is, és az is tudatosult, még többet kell erõsödnöm, hogy a kategória nemzetközi élvonalába kerüljek. Nem siettetem a dolgot, van idõm bõven, de tudom, rengeteg munka vár rám.

- Mikor érezted, hogy a török ellen nyerõ lehet az „eltáncolós” taktika?

- Már fél perc után látszott, hogy jó lehet ez az elképzelés. Kilépkedtem oldalra, s onnan ütöttem a horgokat, csapottakat, testre, fejre, de olyan is volt, hogy megelõztem, keresztbe vertem az ellenfelemet. A harmadik menettõl kezdett fáradni a török, akkor már biztos voltam, hogy megnyerem a meccset. A legjobban a negyedik felvonásban ment, akkor nagyon élveztem a bunyót, szívem szerint még maradtam volna vagy két menetet.

- Hogy érezted a formádat, mennyire voltál elégedett a teljesítményeddel?

- A magyar bajnokságon az Oltványi ellen megvívott döntõ óta nem meccseltem a Bocskaiig, és elég kevés volt az idõ a felkészülésre is. Nem voltam a legjobb formában, tudok ennél sokkal jobban teljesíteni, amit majd be is bizonyítok. Pista bácsival új kombinációkat is gyakorolunk, amibõl a Bocskai döntõjében néhányat már ki is próbáltam. A jövõben gyorsulni is fogok, de igazán annak örülnék, ha a moszkvai világbajnokságon tudnám hozni magam, és kiharcolnám az olimpiai részvételt is.

- Az aranyérem megszerzése után mennyi pihenõt kaptál Deél István vezetõedzõtõl?

- Csak hétfõre kaptam egy szabadnapot, de nincs is többre szükségem, hiszen a hétvégén már a cseh csapatbajnokságon kell bizonyítanom. Nem vár rám könny? mérkõzés, a hírek szerint egy jó képesség? orosz srác lesz az ellenfelem. Nagyon szeretek Brnoban bokszolni, rendesek a vezetõk, szeretik a stílusomat. A Bocskai-emlékversenyen is itt voltak, s a döntõ folyamán végig drukkoltak nekem. Szeretném gyõzelemmel megköszönni nekik a buzdítást.
 
© 2007 dvscboxing.hu
E-mail: szerkesztoseg@dvscboxing.hu
Joomla egy nyílt forráskódú rendszer, mely a GNU/GPL Licensz alatt áll.
Joomla Templates and Joomla Web Sites