Kezdőlap arrow Kezdőlap arrow A magyar serdülő válogatott győzött a mai csapattalálkozón
A magyar serdülő válogatott győzött a mai csapattalálkozón Nyomtatás E-mail
Írta: Kopi   
2018. március 16.
Image
Image
Image
A DVSC boksztermében, Debrecenben a pofonpartik mellett a román és a magyar serdülő válogatott mérte össze erejét 13 párban. A mieink az első 12 meccset nyerték, az utolsóban sikerült vendégeinknek szépíteni az eredményen. Kicsit pechesek is voltak a románok, hiszen voltak akik sérülés miatt kellett feladják a maguk meccsét, ám mindent egybevéve túlzás nélkül kijelenthető, hogy ebben az összeállításban a magyar csapat jobb erőkből állt. Köszönjük a román bunyósok részvételét - reméljük, hogy hamarosan visszaadhatjuk a látogatást náluk -, a magyar együttesnek pedig gratuláció jár. A DVSC klubjából 3 öklöző is szerepelt a magyar gárdában (Bernáth Imre, Lakatos Kevin és Balogh Krisztián) - mind nyertek is.

Fotók: Koppányi Szabolcstól (képgaléria hétvégén lesz feltöltve).

A pofonpartiról és az egész mai bokszeseményről bővebb tudósítás később.
 
© 2007 dvscboxing.hu
E-mail: szerkesztoseg@dvscboxing.hu
Joomla egy nyílt forráskódú rendszer, mely a GNU/GPL Licensz alatt áll.
Joomla Templates and Joomla Web Sites