Kezdőlap arrow Kezdőlap arrow DVSC edzés képek a magyar ob előtt
DVSC edzés képek a magyar ob előtt Nyomtatás E-mail
Írta: Kopi   
2018. november 30.
Image
Image
Szerdán (nov. 28.) Hajdúhadházon a felnőtt országos bajnokságra készülő bunyósok egy részét kaptuk lencsevégre (persze nem csak ők, fiatalok is gyakoroltak Salánki László irányításával). Hamarosan pontos csapatlistát is közlünk. Addig is nézegessétek a képeket, illetve olvassátok amit Tóth Ádám és Nagy Bence nyilatkozott.

KÉPGALÉRIÁKÉRT  (fotó: Koppányi Szabolcs):

KATT IDE
KATT IDE
KATT IDE
KATT IDE
KATT IDE
KATT IDE

Emlékezhetünk rá, hogy egy éve Nagy Bence a 91 kilósok között a döntőbe verekedte magát, ahol szoros meccsen kapott ki csak (már, ha kikapott) Hámori Ádámtól. Ám az elődöntőben kézsérülést szenvedett Bence, amit bár még így is megnyert, de a törött kézcsontja a döntőben voltaképp egykezes bokszra kárhoztatta. 

"Azóta volt egy rendes, majd egy korrekciós műtétem is, és már régen teljesen rendben van a kezem. Edzem rendesen, készülök a magyarra. Igazából nem nézem milyen lehet a mezőny a nehézsúlyban, aki ott lesz az ott lesz. Mindenképpen jó szereplést várok magamtól" - válaszolt Bence az állapotát és elvárásait firtató kérdésünkre.

Tóth Ádám is sikerre éhes, bár mint megjegyezte nincs benne különösebb bizonyítási vágy senki felé. Teszi a dolgát, aztán meglátjuk mi lesz. Ő 2017-ben a 81 kilósok között a későbbi aranyérmes Lukácsy Bence ellen maradt le a dobogóról, s végzett az 5-8. között. Az a meccs akkor fájt nekünk, mert akár ide is adhatták volna a pontozók. 

Persze ott lesz Nagy Tímea is a női mezőnyben, meg még jó páran klubunkból. (Pontos lista hamarosan.)

A szintén szerdán fotózott debreceni DVSC edzés képeit is megnézhetitek hamarosan.
 
© 2007 dvscboxing.hu
E-mail: szerkesztoseg@dvscboxing.hu
Joomla egy nyílt forráskódú rendszer, mely a GNU/GPL Licensz alatt áll.
Joomla Templates and Joomla Web Sites