Kezdőlap arrow Kezdőlap arrow Bocskai 63: Nagy Bence megküzdve, Tóth Ádám könnyebben az elődöntőben
Bocskai 63: Nagy Bence megküzdve, Tóth Ádám könnyebben az elődöntőben Nyomtatás E-mail
Írta: Kopi   
2019. február 07.
Image
Image
A 81 kilósok között Tóth Ádámnak (81 kg) a korábbi évekhez képest most több szerencséje volt. Vagy mondjuk úgy, hogy rászolgált egy kis mázlira (igaz, nyilván a ringben akart volna megküzdeni a sikerért). Az elmúlt két Bocskain véleményesen esett ki mindig, jó bunyóval, de sajnos erősen lepontozva... Most iráni ellenfele megbetegedett, így nem tudta vállalni a csütörtöki meccset. Nagy Bence (91 kg) viszont második sikerét aratta már. A szerdainál nehezebb csatában, megosztott pontozással, de megérdemelten jutott túl a nagyon kemény belga srácon. Pénteken ők ketten, illetve Bernáth Attila (52 kg) és Nagy Tímea (75 kg) is a döntőért bunyóznak (Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok). Edzőjük Salánki László.

KÉPGALÉRIA IDE KATTINTVA!

Nagy Bence kékben fogadta a belga Victor Schelstraete rohamait. A jó kötésű rivális keményen megdolgozta Bencét, de jól védekezett nehézsúlyú kedvencünk, ráadásul ő sem maradt adósa a dagadó izmú... szóval neki (ne kérje senki, hogy még egyszer leírjam, hogy Schelstraete... hopp, leírtam :) ). Szóval elég sok közelharcot láttunk a két bunyóstól, ám Bence összességében jobban megkongatta a másikat, mint fordítva. 

Mindenesetre kihagyni nem volt szabad egy pillanatra sem, de a kőkemény adok-kapok során azt éreztük kívülről, hogy ha nem is fölényesen, de Bence hozni fogja ezt a negyeddöntőt. 

Így is lett, a végét még megnyomó Nagy Bence, ha megosztott pontozással is, de nyert. Örülünk, s bízunk benne, hogy pénteken is lesz ereje, amikor is a döntőbe kerülés lesz a tét!

Szép volt, Bence, megérdemelted, Ádi!
 
© 2007 dvscboxing.hu
E-mail: szerkesztoseg@dvscboxing.hu
Joomla egy nyílt forráskódú rendszer, mely a GNU/GPL Licensz alatt áll.
Joomla Templates and Joomla Web Sites