Kezdőlap arrow Kezdőlap arrow Bornemissza 2019 csütörtöki elődöntők: három versenyzőnk is a jobbtól kapott ki
Bornemissza 2019 csütörtöki elődöntők: három versenyzőnk is a jobbtól kapott ki Nyomtatás E-mail
Írta: ember   
2019. június 14.
Szabó
Titusz edzőnk értékelése alapján a csütörtöki napon Egerben fejet kellett hajtani a jobban felkészült és mentálisan is jobb állapotban lévő ellenfelek előtt. A mieink amit tudtak megtettek, de volt aki ezért, más másért kapott ki az elődöntőkben - a nem győzzük hangsúlyozni, erős nemzetközi mezőnyben. Ugyanakkor nagy tanulság, hogy mennyi plusz munka kell ahhoz, hogy valaki tényleg jó ökölvívóvá váljon majd valamikor. Hajrá, srácok, lányok, nyáron is rengeteget kell dolgozni!

Soltész Nóra (52 kg, junior) Megyeri Barbara ellen az első menetben kapott ki, miután érdekes körülmények között léptette le a mérkőzésvezető. Edzőnk szerint az lehetett, hogy látták rajta, kicsit deffenzíven bunyózik, és talán meg is ijedt ellenfelétől. A maga óvatos módján próbált Nóri meccsben maradni, de amikor kapott egy nagyobb ütést, rászámoltak. Majd a következő hasonló után ismét, s vége volt a meccsnek. Pedig Titusz szerint nem voltak akkorák a találatok, ami indokolta volna a bírói döntést, ezért gondolja azt, hogy talán az is közrejátszott ebben, amit Nóri kifele mutatott a hozzáállásáról. Vagyis legközelebb bátrabban kell nemcsak bunyózni, de azt ki is kell mutatni, ez a tanulság.

Rézműves Norbert (54 kg, junior) az indiai Yaibhaba Meitei Sanjaramba ellen egy igen parázs első menetet produkált. Szikrázott a ring kettejük között. Aztán jött a sokk, és Norbi lélekben feladta a meccset. A sarokban azt mondta Titusznak, hogy lezsibbadt, s hasonlók, Biztosan volt baja, hiszen kemény ütközet volt, de hát éppen ezekért kezd el bunyózni valaki. Sajnos nem ment tovább tehát a mérkőzés, Norbi bár remekül kezdett, nem bírta - inkább fejben, mint testben -, amiben azért közrejátszhatott az is, hogy volt edzéskiesése neki is a verseny előtt. Kár érte!

Komjáthi Norbert (63 kg, junior) egy amerikai sráccal került össze (Jahi Tucker). A színes bőrű ellenfél kinézetre és a mutatványát illetően is komoly bokszolónak tűnt. S bizony Norbi valahol előző nap elveszítette már ezt a meccset, jegyezte meg Szabó Titusz. Egyfelől nagyon sokat kivett belőle a szerdai győzelme, amikor trénere úgy érezte, hogy kibunyózta szinte minden erejét. Ez amúgy jó, hiszen ettől fejlődik a jellem, de csütörtökre nem volt elég az idő a feltöltődésre, ráadásul egy nagyon komoly ellenféllel szemben kellett volna helytállnia Norbinak. Versenyzőnk próbálkozott, de rövideket ütött és érződött, tart a riválistól. Ennek pedig vereség lett a vége, méghozzá már az első menetben.

Mint Titusz elmondta, örül a 3 éremnek (Komjáthi András, Rézműves Norbert, Soltész Nóra), de csalódott amiatt, mert bizony a komoly nemzetközi mezőnyben megmutatkozott, hogy vannak mentális problémák egyeseknél, illetve még keményebb és eltökéltebb munkára lesz szükség, ahol nincs helye a lazsálásnak senkitől - nyilván akinek nem inge nem veszi magára.

A Bornemissza-emlékverseny tehát számunkra véget ért Egerben, a DVSC 3 bronzéremmel zárt.

A munka folytatódik, nyáron lehet rengeteget fejlődni!
 
© 2007 dvscboxing.hu
E-mail: [email protected]
Joomla egy nyílt forráskódú rendszer, mely a GNU/GPL Licensz alatt áll.
Joomla Templates and Joomla Web Sites