Kezdőlap arrow Kezdőlap arrow Felnőtt ob: Pongor Zita döntős, Bernáth Lacit ujjsérülés miatt nem engedték tovább
Felnőtt ob: Pongor Zita döntős, Bernáth Lacit ujjsérülés miatt nem engedték tovább Nyomtatás E-mail
Írta: ember   
2019. december 05.
Az országos bajnokság szerdai napján Pongor Zita a 48 kg-os nőknél Kolompár Kittit győzte le megosztott pontozással. Bernáth László (57 kg) ugyanakkor nem tudta befejezni a Virbán Gábor elleni meccsét, hiszen edzőnk feladta a mérkőzést. Az ok, Laci pár hete megsérült ujja mégsem bírta úgy a gyűrődést, mint reméltük, s így nem kockáztatott.
(A fotókat a meccsfelvételekből vágtuk ki.)

PÉNTEKEN SZURKOLHATUNK ZITÁNAK A FINÁLÉBAN!

A felkészülés derekán eltört Laci hüvelykujja a jobb kezén. Ráadásul utána is volt baj vele, eleinte csak sima ujjfájdalomra gyanakodtak a klubnál. Így is amikor elkezdett gyógyulni úgy voltak vele, hogy Laci eldönti majd bokszol-e ezen az ob-n. Nyilván sok múlik ilyenkor a sorsoláson is, de az egyik legjobbat kapta rögtön Virbán Gábor személyében, akiről írtuk már, hogy junior Európa-bajnokságon bronzérmes is volt korábban. Laci megpróbálta, de ahogy Szabó Titusz edző elmondta "gondoltam, amíg távol tudja tartani őt, addig bokszoljon, s meglátjuk mi lesz. Ám nem akartam, hogy tovább sérüljön, és a jövő év eleji Bocskai emlékverseny is veszélybe kerüljön, ezért dobtam be hamar a törülközőt." 

Azt tudni kell még, hogy Bernáth László nagyon komoly felkészülésen van túl, és  nagyot szeretett volna robbantani ezen a felnőtt országos bajnokságon 19 évesen. Mind a fizikális fejlődése, mind a technikája tetten érhető volt, igaz, tétmeccse alig volt idén. Ám ez az országos bajnokság mérföldkő lehetett volna számára. Ám jött egy szerencsétlen mozdulat az egyik edzésen, amikor eltört az ujja. Ezzel az idénye odalett, ám bízunk benne, hogy a Bocskaira most már tényleg rendbe jön Laci!

Pongor Zita túlságosan is tartott a maga meccsétől, ami meg is látszott rajta eleinte. Ellenfele szinte lerohanta őt, és félő volt, hogy hamar véget ér a mérkőzés, de nem a mi örömünkre. Ám Zita amellett, hogy az első menet első harmadában keveset támadott, nagyon szívósan védekezett, s átvészelte a nehéz időszakot. Bebizonyította, hogy bírja az ütéseket, aztán pedig azt is megmutatta, hogy milyen ha már ő osztja a pofonokat. A második menet elejére már más szemlélettel jött ki, de itt is eltelt egy perc mire igazán megfordult minden. Onnantól azt láthattuk, hogy egymást követik Zita egyenesei, amint utat találnak és pontosan találnak, fokozatosan lebontva ellenfele ellenállását. Ekkor már olykor Kolompár Kitti volt nehezebb helyzetben, míg Zita egy-egy pár másodperces közelharci dulakodást leszámítva nem kellett, hogy tartson a meccs alakulásától. Egyedül az volt kérdés, hogy időben változtatott-e a hozzáállásán, a bírók hogyan látták. Mint kiderült, értékelték, hogy a meccs második felét egyértelműen ő uralta, és egészében véve tudatosabb bokszot mutatott be, mint riválisa. Jó volt látni, ahogyan saját magát is legyőzte a DVSC bunyósa, és végül szerintünk, még ha megosztott pontozással is, de megérdemelte a győzelmet Zita. Ezzel ő a magyar bajnoki aranyért száll ringbe, Ellenfele Herczeg Virág a HSC versenyzője lesz.

Szép volt, Zita! Lacinak pedig teljes gyógyulást!
 
© 2007 dvscboxing.hu
E-mail: [email protected]
Joomla egy nyílt forráskódú rendszer, mely a GNU/GPL Licensz alatt áll.
Joomla Templates and Joomla Web Sites