Kezdőlap arrow Hírek arrow Imi és Kevin is nyert, folytatás holnap
Imi és Kevin is nyert, folytatás holnap Nyomtatás E-mail
Írta: ember   
2020. augusztus 28.
A kőszegi Ostrom Kupa első napján (a második napon új sorsolás lesz, és új ellenfelek) a 4 DVSC-sből csak 2 bunyózott (Lakatos Kevin és Bernáth Imre is meggyőző teljesítménnyel nyert). Szombaton mind a négyen ringbe szállnak (tehát Bernáth László és Zsigó Csaba is), amihez sok sikert kívánunk, srácok, a mai két győztesnek pedig jár egy nagy pacsi!

Szabó Titusz:- Bernáth Imre (48 kg) egy hozzá képest technikailag és erőt tekintve is gyengébb ellenfelet kapott (Rusai Menyhért - PÁS), akinél tapasztaltabbnak is tűnt. Ezt bebizonyította igen hamar, mert már az első menetben döntő fölényt harcolt ki, s nyert. A 80 kg-ban Lakatos Kevin egy fordított alapállású bunyóssal találkozott (Balogh Rinaldo - KSI). Az volt a kérésem hozzá, hogy a saját bokszát vívja, s ezzel őrölje fel ellenfelét. A második menetben ez sikerült is. Mindkét fiú a megbeszélteket betartva bokszolt, jól teljesített. Várjuk a holnapot!

Szombaton Lakatos Kevin ellenfelét még nem ismerjük most, de Bernáth Laci Virbán Gáborral vívhat meg (hatalmas csatára számítunk a magyar bajnokkal szemben, hajrá, Laci!). Bernáth Imi Énekes Dominikkal, Zsigó Csabi pedig Jónás Rajmunddal találkozik.

Továbbra is tökösen, srácok!
 
© 2007 dvscboxing.hu
E-mail: [email protected]
Joomla egy nyílt forráskódú rendszer, mely a GNU/GPL Licensz alatt áll.
Joomla Templates and Joomla Web Sites