Kezdőlap arrow Hírek arrow Küzdelmes sikereink voltak kedden, szerdán már a döntő a tét!
Küzdelmes sikereink voltak kedden, szerdán már a döntő a tét! Nyomtatás E-mail
Írta: ember   
2020. október 21.
Kedden 2 DVSC-s nyert, 3 veszített. Szerdán a győztesek mellett lesznek olyanok is, akik még most kezdik el a viadalt, vagyis lesz kikért szurkolnunk a harmadik napon is!


KÉPGALÉRIA IDE  és IDE  kattintva nézhető meg!!!

Az országos junior és ifi bajnokság második napján, kedden, 5 DVSC-s lépett ringbe, s közülük Lakatos Dávid (50 kg junior), valamint Komjáthi Norbert (69 kg ifi) nagy küzdelemben lépett tovább. Ugyancsak hatalmasat harcolt, és látványosan hajrázott, de a pontozóknál alulmaradt Siroki Róbert, akiért igencsak fájt a szívünk, ám ellenfele is dicséretet érdemel, és edzőnk, Szabó Titusz szerint Robi több edzéssel előrébb tartana (volt egy jókora kihagyása, s a visszatérése óta még utol kell érnie magát), illetve ezen a mérkőzésen picivel okosabb támadásokkal nyerhetett volna. A szintén a DVSC színeiben induló Rézműves Norbert (50 kg junior) jól kezdett, de azután visszaesett, s bár nagyon kérdéses volt, hogy kit hoznak ki a pontozók, 2-3-ra alulmaradt náluk, így sajnos nem tudja folytatni a bajnokságot Salánki László tanítványa. Ahogyan Jónás Szabolcs (+80 kg junior) sem, aki nagyon masszív és erőt sugárzó riválisával szemben igazából nem is nagyon mert bunyózni, így a mérkőzésvezető hamar beszüntette a csörtét. Róla Titusz sem nagyon tudott szakmai értékelést adni, mivel olyan rövid volt a ringben léte.

Két kategóriában már érmeseket is jutalmaztak, a hölgyeknél Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyeri Önkormányzat elnöke, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnökségi tagja, illetve Szabó Sándor, szintén a MÖSZ elnökségi tagja, a DVSC elnöke, valamint Gedó György olimpiai bajnok adta át az érmeket. 

Szabó Titusz: - Komjáthi Norbi jól bokszolt, de a végére elfáradt, később több kell majd. Ez az ellenfele most, mondjuk úgy, hogy pont neki volt kitalálva, aki nagyon akart, ment előre, lelkes volt. Lakatos Dávid sikere értékes, amit megszokhattunk tőle, harcos kemény bunyót mutatott be, de még többet támadhatott volna. Siroki Robi akár még úgy is győzhetett volna, hogy lemaradása van edzésben. Ha kihagysz hosszabb időt, nemcsak a kondidon látszik, hanem a technikai dolgokat is pótolni kell. Mindenesetre úgy hiszem, hogy bár látványosan hajrázott, de sajnos belelépett pár tiszta ütésbe, így nem volt érdemtelen az ellenfél győzelme, de mondom még egyszer, Robi is hozhatta volna ezt az összecsapást. (Rézműves Norbi ugye másnál edz, ezért róla most többet nem írunk - a szerk.). Ami Jónás Szabit illeti, ő volt a nap mélypontja... (Ezúttal ő csak kesztyűt húzott, de nem nagyon bokszolt - a szerk.)
 
A DVSC szerdán több bunyóssal lép szorítóba, ráadásul már az elődöntőkben, vagyis érmeseink vannak, akik reményeink szerint fényesítgetik majd azt az egyelőre csak képzeletbeli medáliát ma és talán holnap is! 

Értük szoríthatunk ma a DVSC-sek közül a 14 órakor kezdődő program során!

Az "A" ringben a 15. párban bunyózik Lakatos Kevin (80 kg junior), aki először húz kesztyűt, s reméljük nem utoljára! Ellenfele Szabó Balázs lesz (UBT). A 21. párban ismét láthatjuk Komjáthi Norbertet (69 kg ifi), ő a döntőért csatázik majd az UTE-s Nagy Wilsonnal. Őt követi a 22. párban testvére, Komjáthi András (81 kg ifi), őt a kőbányai Balogh Patrik próbálja majd megállítani - reméljük, csak próbálja! A "B" ringben Zsigó Csaba (46 kg junior) az 5. párban bokszol Ágnecz Péter (BHS) ellen. Nála is a döntő a tét, mint a többieknél. 

A keddi nap krónikájához tartozik, hogy a junior 54 kilósok között Csegezi Ádám (PLA) nem ütéstől szerzett sérülést. A térde fordult ki egy vélhetően rossz mozdulat során, s végül hozzá mentőt kellett hívni - előtte edzője vitte ki a karjában a sportolót. Az akkor nagy fájdalmakkal küzdő Ádámnak mielőbbi gyógyulást kívánunk és teljes felépülést!

Folytatás tehát szerdán, 14 órától a debreceni Gizella utcai sportcsarnokban - ahova azonban sajnos nézők nem jöhetnek be a Covid-intézkedések miatt. 

Hajrá, bunyósok, hajrá, DVSC!
 
© 2007 dvscboxing.hu
E-mail: [email protected]
Joomla egy nyílt forráskódú rendszer, mely a GNU/GPL Licensz alatt áll.
Joomla Templates and Joomla Web Sites