Kezdőlap arrow Hírek arrow Zsigó, Lakatos és Komjáthi sikerei, 6 döntős a DVSC-ből
Zsigó, Lakatos és Komjáthi sikerei, 6 döntős a DVSC-ből Nyomtatás E-mail
Írta: ember   
2020. október 22.
Zsigó
Csaba a junior 46 kilósok között nyert pontozással, s vívhat meg csütörtökön az aranyéremért a Debrecenben zajló országos junior és ifi bajnokságon, csütörtökön. Lakatos Kevin a junior 80 kilósok versenyében szintén döntőzik, miután fél percig se ment a meccse, és csapta le ellenfelét szerdán. Komjáthi Norbert (ifi 69 kg) ellenben megmaradt a bronzéremnél. Kibokszolta azt ami most benne volt, de az újpesti Nagy Wilson jogosan múlta felül őt most. Komjáthi András (ifi 81 kg), a báty, viszont nagy belharcban vívta ki a sikert és csatázhat meg ma az elsőségért. A csütörtöki, 11 órakor kezdődő finálékban tehát ott lesz a DVSC-ből Zsigó Csaba, Lakatos Dávid, Lakatos Kevin és Komjáthi András, illetve Bernáth Imre, valamint Bernáth László is.

KÉPGALÉRIA KÉT RÉSZLETBEN 
IDE  és IDE  kattintva látható!!!

Szabó Titusz:
- Zsigó Csabi minden dicséretet megérdemel, mert végig igyekezett azt tenni a ringben, amit megbeszéltünk, s amit kértünk tőle. Magasabb ellenfelével találkozott már korábban, így nem volt ismeretlen előtte. Nagyon harcos és jó bunyóval jutott a döntőbe Csabi. (Ott kemény feladat vár rá, neves, eredményekben gazdag riválissal néz szembe, de mi nem féltjük Csabit senki ellen – a szerk.) Komjáthi Norbi egészen jól eltalálta ellenfelét többször, és egyáltalán nem bunyózott rosszul. Benne ennyi volt most, a riválisa nagyon képzett, okosan, kivárásra is építő bunyós volt. A bíró szerintem jogosan szüntette be a meccset, amikor látszott, hogy Norbi a kezdeti helytállás után a folytatásban szétesett kissé, és ugye az orra is vérzett. Komjáthi Bandinak innen is gratulálok a sikeréhez, jót harcolt, sok sikert a döntőben neki csütörtökön! Ami Lakatos Kevint illeti, ellenfelét ráküldte az edzője a legelején, ám Kevin elképesztően ott van a ringben, ritkán látni ilyet, mennyire érzékeli a történéseket és ahogy reagál ezekre. Az ereje, a technikai tudása pedig a legtöbbször elég, hogy hamar befejezze a meccseit. Most is két nagy találattal lecsücsültette a riválist, aki bár felkelt onnan, de emiatt nem lett KO, csak TKO a vége. (A döntőben a hajdúsámsoni HISE bokszolója ellen is reméljük, sikeres lesz Kevin – a szerk.)

Salánki László: - Komjáthi Bandi nagyot küzdött, s ütőerejére épített, bár sokszor mondom neki, szűkebbre vegye ezeket a mozdulatait. Az, hogy először őrá számoltak teljesen jogos volt, de kijött onnan, s azután még kétszer az ellenfelére számolt a mérkőzésvezető. Azt gondolom, hogy technikás, képzett ellenfelet győzött le, aki jól teljesített. Bandi viszont jól felkészült erre a bajnokságra, aminek elégnek kell lenni ide most. Ugyanakkor nem mindenben tartotta be azt amit megbeszéltünk. Részben a maga feje után menve oldotta meg a feladatát. Pozitívan megyünk a döntőre.

A csütörtöki döntőkben érdekelt DVSC-sek:

"A" ring

6. pár, junior 48 kg, Bernáth Imre (DVSC) - Polócz Patrik (MTS)
11. pár, junior 80 kg, Lakatos Kevin (DVSC) - Balogh István (HIS)
15. pár, ifi 52 kg, Bernáth László (DVSC) - Rózsavölgyi Márk (TAS)

"B" ring

6. pár, junior 46 kg, Oláh Géza (SLG) - Zsigó Csaba (DVSC)
7. pár, junior 50 kg, Lakatos Dávid (DVSC) - Énekes Dominik (CSB)
18. pár, ifi 81 kg, Komjáthi András (DVSC) - Gál Patrik (HRB)

A DVSC már több mint fél tucat éremnél jár a junior és ifi ob-n, ám 6 ökölvívónk még az aranyért is harcban áll. Hajrá, srácok!
 
© 2007 dvscboxing.hu
E-mail: [email protected]
Joomla egy nyílt forráskódú rendszer, mely a GNU/GPL Licensz alatt áll.
Joomla Templates and Joomla Web Sites