Kezdőlap arrow Hírek arrow Új a terem, már csak be kell lakni
Új a terem, már csak be kell lakni Nyomtatás E-mail
Írta: ember   
2020. november 10.
A DVSC bokszklub megtartotta első gyakorlását az új debreceni termében hétfőn (nov. 9.) Bunyósaink nemcsak edzőikkel, de klubvezetőikkel együtt vették birtokba az elmúlt hetekben, hónapokban felújított ingatlant a Jánosi utca 99. alatt (ez a Csapókertben található). Tiszteletét tette Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnökségi tagja is, aki köszöntötte a fiatalokat és örömét fejezte ki az új lehetőség miatt.

Az új öltözővel, zuhanyzóval, egy csinos küzdőtérrel, benne ringgel, körülötte zsákokkal, sportszerekkel felszerelt sporttér lesz tehát a DVSC otthona a továbbiakban
Debrecenben, ahogyan Hajdúhadházon a Kazinczy u 2/a alatti termünk.


Mindkét helyszínen tovább nevelik trénereink a magyar ökölvívás újabb tehetségeit, illetve igyekeznek kihozni a már most is sokra hivatottakból a legtöbbet. Szabó Titusz vezeti a szakmai munkát, Tivadar Lajos pedig ezután is bárkinek megmutatja a kellő alapokat, Bernáth László segíti őket - s egyúttal versenyez is.

Az új bérlemény, amelynek megszerzésében Debrecen városa segített, reményeink szerint ismét egy olyan sikerkorszak kezdeti lépcsőfoka, amely során a DVSC a múltjához hűen továbbra is élversenyzőket az Magyarországnak, emellett értékes időtöltést és életszemléletet az ifjaknak, akik - bízunk benne - élnek is mindezzel! Szabó Sándor elnök és Szabó Ildikó klubmenedzser a garancia minderre, akik mintegy negyed évszázada gardírozzák a DVSC bokszegyesületet, fektetnek bele pénzt és energiát, na, meg sok-sok szeretetet!

Mindent bele ezután is! Hajrá, DVSC!

A fotókat Szabó Ildikó készítette
 
© 2007 dvscboxing.hu
E-mail: [email protected]
Joomla egy nyílt forráskódú rendszer, mely a GNU/GPL Licensz alatt áll.
Joomla Templates and Joomla Web Sites