CSB: szoros meccset vívtunk Fehérváron
Írta: Kopi   
2017. április 23.
Image
Image
Az Észak-Alföld régió a közép-dunántúliakhoz látogatott és végül kapott ki egy ponttal szombaton. A végeredmény (többféleképpen számolták, ezért maradjunk annyiban, hogy éppen csak alul maradtunk...) nem nekünk kedvez, ám Salánki László edző szerint ez fordítva is történhetett volna, ha az utolsó mérkőzésen nem intik meg érthetetlen módon (a gongszó előtti másodpercekben) addig simán vezető emberünket, aki így kikapott, a pontok a hazaiakhoz vándoroltak, a csapatbajnoki fordulót pedig behúzta az ellenfél.

A párokat a mellékelt fotón láthatja az Olvasó.

Voltak párok, ahol bemutató meccset vívott végül az emberünk (vagyis nem álltak ki ellene), ezeken a mérkőzéseken a tapasztalatszerzés volt a lényeg, és mindig döntetlent hirdettek, ám a győzelemért járó pontokat természetesen az kapta, aki kiállt, de "élesben" nem akadt vetélytársa.

Szerencsére azért jó pár remek mérkőzésre is sor került.

Salánki László értékelése:
- Bárány István bemutató meccsen jól bunyózott, a pontokat megkapta a kiállásért. Bernáth Attila szintén. Bernáth Zoltán ugyancsak edzőpartnert kapott, aki ránézésre vagy 10 kilóval volt több nála, mégis szépen helytállt ellene (a pontok persze itt is a mieink voltak). Bernáth Richárd, friss diákolimpiai bajnokunk élesben bokszolt, gyakorlatilag megismételve a diákon a döntőt, ám most kellett némi idő, amíg üzemi hőmérsékleten kezdett el bunyózni. Ricsi kicsit fáradtan kezdett (ezzel együtt is végül a legjobb vendégversenyzőnek választották). Jónás Sebastian meccse érdekes volt. Kettős fedezéke mögött rávert ellenfele párat, erre megszámolták, majd rövid időn belül ismét. Ezzel be is szüntette a mérkőzésvezető a meccset - szerintem semmi oka nem volt rá. Komjáti Andrásnak sok volt még Rácz Krisztián, a diák bajnoka. Kiállt ellene, de az első menetben kivettem a küzdelemből. Dunai László uralta a meccsét, pontozással nyert. Lakatos Csabi azonban más formát mutatott, mint a diákon, ahol nagyon szépen bunyózva nyert aranyat. Most mint akinek nincs kedve, vagy lehet fáradt volt. Mindenesetre azt mondom örülhetünk, hogy a bírók döntetlenre adták ezt a meccset a számomra egyébként ismeretlen vetélytárssal szemben. A végén aztán jött Hevesi Tóth Krisztián találkozója. Ő nagyon jól bokszolt, az első menetet simán hozta, a másodikat is, a harmadik meg olyan döntetlen szagú volt (nálam). Erre fel a vége előtt 5 másodperccel megintették Krisztiánt (fogalmunk sincs miért, egymást kérdezgettük mi történhetett...), amivel végül odaadhatták a meccset a riválisnak. Ez a siker kellett volna a csapat győzelméhez. Még egy megjegyzés, hogy bár így is nekünk kellett volna nyerni ezt a csapatbajnoki fordulót (reálisan nézve), ám még könnyebb dolgunk lett volna, ha Pallai Kevin az előző éjszaka nem mondja le a szereplést, ezáltal nehéz helyzetbe hozva minket. Egy biztos győztes meccsünk lett volna vele a súlycsoportjában, így azonban már hirtelen (pár órával indulás előtt) nem tudtunk kit kiállítani. A régióban vannak akik kiveszik szépen a részüket a versenyekből, de vannak, akiknek nem fontosak a régiós viadalok.

Mint Szabó Ildikó régiós koordinátor hozzátette, a törökszentmiklósiak például (Bárány és Hevesi Tóth) előző nap leutaztak vonattal Debrecenbe, ahol másnap hajnalban a csapatbusz felvette őket - ennyit a pozitív hozzáállásról, amiről példát lehetne venni!

A CSB-nek lesz még visszavágója Debrecenben. Reméljük, tényleg vissza tudunk vágni akkor majd!

A résztvevőknek gratulálunk, ügyesek voltatok!

Salánki László tréner pedig hétfőn utazik Montenegróba, ahol a magyar UP válogatottal (benne több DVSC-s bunyóssal) szerepelnek egy nemzetközi tornán. Jó utat, Laci!