Ökölvívás régen és most IV. rész
Írta: Kopi   
2019. május 03.
Image
Image
Legutóbb arról is olvashattatok az ökölvívás kezdeteit bemutató írásunkban, hogy az ókori bokszmeccsek végkimenetele sokszor volt időben elhúzódva, illetve akár tragikus is lehetett, ha semelyik fél nem adta fel a csatát - hiszen konkrét időkorlát nem volt sokáig.



Ezúttal lássuk, hogy mit nyert viszont az, aki diadalmaskodott az ökölvívó összecsapás során!

Érdekes, hogy az ókori olimpiai eszme szerint nem annyira az értékes nyereményekről szólt a győzelem. Babérkoszorú a fejre, és kész. Igaz, a nem olimpiai versenyeken azért már jobban a "zsebbe nyúltak" a szervezők, hiszen lovat, bronz- vagy ezüsttálakat adtak a nyerteseknek, sőt, sajnos akkoriban még emberrel is kereskedtek (rabszolganőket adtak...). 

Különbséget tettek viszont egy-egy győzelem módja között. Manapság ugyebár, ha valaki pontozással nyer, vagy KO-val, esetleg TKO-val, végül nincs eltérés az elbírálásban, egyformán csak simán nyertesnek nevezik az illetőt. 

Ám az ókorban nem volt mindegy, hogy miként diadalmaskodott valaki. Ha például úgy tudta felülmúlni ellenfelét, hogy kifárasztotta azt sokkal többre értékelték, mint ha egyszerűen kiütötte. Abban az időben némileg más volt tehát az értékrendszer, nem az volt a legnagyobb dicsőség, ha idő előtt fejeződött be a bokszmeccs, hanem pont fordítva, ha az hosszas, taktikus, a másik versenyző elfárasztásával történt meg.

Azt is külön értékelték, ha valaki úgy nyert, hogy közben ő maga minél kevesebb sérülést szenvedett el. Ezzel is mutatva fölényét.

Ugyanakkor az sem volt ritka, hogy egy versenyen valaki több versenyszámban is indult. Vagyis miután az ökölvívásban jeleskedett, például még részt vett egy birkózó viadalon is. Ebből is látszik, hogy a kitartást, a fáradhatatlan helytállást nagyon kivételesnek tartották akkoriban, emellett nem voltak a sportágak annyira elkülönülve még egymástól, mint manapság. A mai időkben elképzelhetetlen lenne, hogy valaki kimagasló szintű bokszoló és birkózó is legyen együtt.

Az I. részt IDE  kattintva, a II. részt IDE  kattintva, a III. részt IDE  kattintva olvashatjátok el.