TESCO Kupa: három siker a DVSC-sektől
Írta: Kopi   
2019. május 12.
Image
Image
Veres
Zoltán, Kovács László, Lakatos Gergő, Zsigó Csaba, Vilmányi Gábor, Komjáthi Norbert, Komjáthi András képviselte a DVSC-t Hódmezővásárhelyen szombaton, a TESCO Kupán. 

Közülük Lakatos Gergő, Zsigó Csaba és Kovács Laci nyert, míg a Komjáthi testvérek nagy csatában kaptak ki. Rajtuk kívül Vilmányi Gabi kapott testütést, ami után nem tudta folytatni, valamint a nagyon ügyes, de még kezdő Veres Zoli bemutató meccsen szépen bokszolt.

A szakmai stáb elmondta, hogy Komjáthi Norbi esetében gondolkodtak azon is, hogy egyáltalán engedik neki a bunyót, mivel olyan hátfájással küszködött, de végül belecsapott a lecsóba. Így dicséretet érdemel, hogy hősiesen kitartott! Bandinál más volt a helyzet, őt konkrétan tökön vágták, de nem volt retorzió az egyértelmű mélyütésért, viszont ő nem tudta folytatni a meccset, így az finoman szólva is szerencsétlenül ért véget. 

Zsigó Csaba a második menetben TKO-zta ellenfelét, Kovács Laci már az elsőben véget vetett a meccsének, s úgy nyert, míg Lakatos Gergő végig vezetve a harmadik menetben TKO-val nyert, mivel ellenfele orra annyira vérzett, hogy nem engedték tovább bunyózni.

A csapattal Szabó Titusz és Bokor Zoltán edzők mellett Szabó Ildikó klubmenedzser tartott. Ő fotózott is, további képei IDE  kattintva láthatók az eseményről.

Szép volt srácok!