Boldog karácsonyt! a DVSC évzáró képeivel
Írta: ember   
2019. december 25.
Image
Image
A DVSC lett 2019-ben a II. legeredményesebb bokszklub Magyarországon!

FOTÓKÉRT GÖRGESS LE!!!

- A debreceni Chili Caféban tartottuk szokásos összejövetelünket. Szabó Sándor klubelnök köszöntött mindenkit és beszélt a nehéz elmúlt két esztendőről, valamint arról, miként lábal ki ebből a DVSC - amelyet továbbra is szívügyének tekint és támogat ezután is. Debrecenben, s főleg Hajdúhadházon is folytatódik a közös munka, és fiatal tehetségekben sincs hiány.

Mindebben az építő munkában nagy része van Szabó Ildikónak, testvérének is, aki az egyesület mindennapjaiban intéz el bármit, amit csak kell, ezzel fekszik, ébred. Edzőink, Szabó "Titusz" Sándor nagy lökést adott a klubnak áldozatos munkájával, szakmaiságával. Tivadar Lajos pedig továbbra is az a biztos alap, akire, amire építeni lehet. A még nemrég felnőtté váló Bernáth László is - a boksz mellett - beállt a sorba, s immár ő is nagy segítsége a tréningek vezetésének, de az immár nem velünk lévő, de nemrég még velünk dolgozó Bokor Zoltánt is ki kell emelni, aki sokat tett a DVSC-ért ebben az időszakban.

A nagyon finom étkeket is felvonultató, a fiatal bokszolókat Titusz által egyenként értékelő rendezvényen részt vett Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke (és ismét a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnökségi tagja), aki ugyancsak arra biztatott mindenkit, hogy váljon - akarjon válni - nagy sportolóvá. Ahogyan Szabó Ildi is megjegyezte, ő szíve szerint mindenkit a magyar válogatottban szeretne látni, és nemzetközi sikereket kíván a srácoknak és lányoknak, akik ehhez segítséget kapnak a klubtól.

Megható momentuma volt a napnak, amikor Ildi DVSC-s pólót kapott ajándékba, míg Sanyi egy hatalmas madártej tortát, amelyen egy fotó is volt a csapat egy részéről - jelentjük, nagyon ízlett a csemege :)

Novákné Kónya Zita, az EURO Baptista Gimnázium igazgatója (szintén velünk volt ezen a csütörtöki eseményen) büszke lehet nemrég indított sportosztályukra, amelyben több DVSC-s is tanul - van aki ösztöndíjjal.

A DVSC minden támogatójának megköszöni az idei segítéségét és a korábbiakat is, egyúttal reméljük velünk maradtok továbbra is!

A csipet-csapat ezúttal is nagy játszadozással zárta az évet, hiszen a Chili-ben biliárdoztak, bowlingoztak a mieink az ebédet követően.

2020-ban is hajrá DVSC, hajrá magyar ökölvívás!

Az évzáról képei két galériában IDE  és IDE  kattintva nézhetők meg. 

BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁNUNK MINDENKINEK KLUBON BELÜL ÉS KÍVÜL!
Jó nézegetést!